Japán kicsit másképp! Észrevételek Churuföldéről tőlem nektek!

Szóval ígéretemhez hűen, miszerint gyakran fogok frissíteni, itt van máris egy következő bejegyzés Okinawai kalandjaimról. Őszintén szólva most nagyon elgondolkoztam azon, hogy miről is kellene írnom rögtön így az elején, hiszen annyi minden van, amit szívesen bemutatnék nektek innen, még úgyis, hogy Naha városon kívül egyelőre nem jutottam sehova. Aztán most így hirtelen arra jutottam, hogy már annyit hallottatok tőlem a Japán szokásokról, kultúráról, hogy kicsit megmutatnám, miben is más Okinawa. Mert higgyétek el, nagyon más! Ez a másság többek között abból fakad, hogy Okinawa az 1800-as évek végéig bizony önálló királyság (Ryukyu királyság) volt. Független királyságként természetesen saját hagyományokkal, kultúrával, no meg saját nyelvvel! Mivel nem igazán vagyok a dolog történelmi részében járatos nem is nagyon forszíroznám ezt, de talán még a történelmi vonatkozásokról annyit, hogy a II. világháború a szigetcsoportot sem kímélte (az itt lezajló csaták bizony sorsdöntőe...