Me and my world

Már több mint két hete nem jelentkeztem új bejegyzéssel, de az igazság az, hogy sok minden nem történt velem az elmúlt időszakban. Pórbáljuk felvenni az iskola ritmusát, ami őszintén szólva kicsit nehezebben megy, mint ahogy azt az elején elképzeltem. Már több mint 3 éve, hogy utoljára iskolapadban ültem, és elég nehéz visszaszokni. Az ember már nem veszi magát rá olyan könnyen a tanulásra, pedig kellene.  Aztán persze az sem segít, hogy nem sok kikapcsolódási lehetőség van úgy igazán még. A héten például éppen emiatt rám is jött egy ilyen nagyon erős depressziós érzés. Tudjátok, mikor igazából minden ok nélkül haragszol az egész világra. Szerintem az elmúlt néhány hét kicsit sok volt így egyben, és nem is igazán tudtuk kipihenni a költözés fáradalmait, mert mióta megjöttünk, mindig csak rohanni kell valahova, el kell intézni valamit, és közben meg ott van a nyomás, hogy de tanulni is kellene már. Azt azért már most érzem, hogy sokat fejlődünk. Napról napra könnyebben fejezem ...

Hello Otthon! Ki hogy volt az elmúlt egy hétben? Nálunk végre elkezdődött a tanítás, így kezdünk beállni a normális ritmusra, de én még mindig nagyon fáradékony vagyok, és sokszor sajnos nem tudok eleget aludni. A suliban azon kívül, hogy realizáltuk mennyit is kell majd igazából gürizni, nem kifejezetten történt semmi különös. Voltak érdekes óráink, na meg kevésbé érdekesek is. Lesz „technológia menedzsment” óra, amin azzal kezdte a tanár úr a bemutatkozást, hogy itt bizony minden hétre van beadandó, így meg is kaptuk a következő órára való anyagot. Érdekes az itteni rendszer, mert a tanárok előre olvastatnak és tanultatnak velünk. Értsd: Kaptunk az előbb említett tanártól egy 7 oldalas anyagot a digitális fényképezőgépek történetéről, fejlődéséről, masszív szakszavakkal, mint a félvezető, meg optikai akármicsoda… :D Magyarul sem érteném meg, de japánul azért elég komoly kihívás. Mindenesetre ehhez kaptunk két kérdést, és az itthon feldolgozott anyag alapján kell megválaszolni ők...

Üdvözlet újra az esős Niigatából! Most már napok óta elég borús az idő, és korábban egy kisebb tájfun is átrohant rajtunk. Mivel nem igazán kaptunk tájékoztatást róla, bevallom váratlanul ért az éjszaka közepén a dolog, de egy kisebb ijedséget leszámítva minden rendben volt. Azt ígértem, hogy röviden beszámolok az első iskolás élményekről, úgyhogy ezzel folytatnám. Sokan biztosan tudják, de azért akad olyan is, aki nem, hogy itt Japánban nem ősszel kezdődik a tanév, hanem tavasszal (áprilisban), és az őszi félév is egy hónappal el van tolva az otthonihoz képest, így itt nekem is csak az október 11-én indul az igazi móka, de október első hetében minden nap tartottak valamilyen tájékoztatót az újonnan érkezett diákoknak. Ebben a félévben csak 25 új diák van a suliban (lévén, hogy keresztfélév), ebből mindössze 3-an japánok. Van még 13 vietnámi cserediák, néhány kínai, egy kazah és egy orosz, meg persze mi ketten Lacival. Szóval az orientációkkal kapcsolatban. Hétfőn a cserediákok fe...

Netem sajnos még mindig nincs, és a japán „csak mindent sorjában és a lehető legnagyobb körültekintéssel végezzünk” hozzáállás sajnos nem könnyíti meg a dolgunkat. Mindenesetre offline-ban azért folyamatosan írom az eseményeket, és egy- egy adandó alkalommal, amikor éppen a suliban van elintézni valóm és még a gépem is nálam van, igyekszek feltölteni egy-egy új bejegyzést. Sajnálatos módon a képbeillesztés elég időigényes, úgyhogy most be kell érnetek e nélkül, de ígérem, idővel azokat is pótolom. Pórbálom ott folytatni ahol legutóbb folytattam. Tehát, valahol ott jártam, hogy péntek estére átvettük a lakást és már volt függönyünk, na meg egy matracunk és takarónk, hogy aludni tudjunk. Higgyétek el, borzasztó lehangoló látvány volt a szoba, de nem volt mit tenni. Megpróbálkoztam a lehetetlennel, és kipakoltam a ruháimat a bőröndből arra az egy kis árválkodó polcra, ami a beépített szekrényemben van, de az már úgy a bőrönd felénél világossá vált, hogy teljesen feleslegesek az erőfesz...

Sziasztok újra nálam! Először is bocsánatot szeretnék kérni, amiért egy hónapra teljesen eltűntem, de a japán utazásom előtti őrület teljesen magával ragadott, és azt hiszem nem is igazán hozott volna lázba senkit az, hogy miket vásároltam, vagy hogy hányszor pakoltam ki és be a bőröndöket, mielőtt elindultam volna. Sajnos most még az elején nem nagyon van internetem, így a frissítések sem annyira megoldottak, de azért így utólag megosztom veletek, hogy mi történt velem az első néhány napban. Minden azon a szeptember 28-ai szerda reggelen kezdődött, amikor reggel 5-kor megszólalt az ébresztőóra. Egy gyors készülődés és egy kiadós reggeli után, már csak azt vettük észre, hogy apával robogunk a reptér felé. Úgy fél 9-re érhettünk fel, nagyjából egy órával a check-in előtt. Míg a check-in-re vártunk, Laci is befutott az anyukájával. Laci az a másik magyar, aki ugyanarra az egyetemre kapott ösztöndíjat, ahova én is. A beszállókártya átvételekor jött a megdöbbenés, hogy a B...